Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Történeti fejlődés

A „kooperatív konfliktus” egyik terméke az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, amely 33 európai és két észak-amerikai állam részvételével 1973. július 3-án kezdődött meg Helsinkiben, és üléseit felváltva tartotta Genfben és a finn fővárosban. A bipoláris világrend egy sajátos fóruma volt a záróokmány kidolgozásának 22 hónapja.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave