Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Az emberi dimenzió

A Helsinki Záróokmány az emberi jogok terén nem igazán fogalmaz meg kötelezettségeket. A belgrádi találkozó éppen a feszült légkör miatt hangsúlyozza a Záróokmány rendelkezéseinek végrehajtását, és ezzel implicite hangsúlyozza azokat. A madridi utótalálkozó szintén kedvezőtlen légkörben folyt, de itt arról is döntöttek, hogy szakértői találkozót tartanak az emberi jogok és alapvető szabadságok témájáról 1985-ben Ottawában. A hathetes találkozó végén nem született dokumentum, de legalább jelezte az együttműködési szándékot. 1986-ban Bernben az emberi kapcsolatokról tartott találkozón hosszasan elemeztek olyan humanitárius témákat, mint a családegyesítés, a különböző állampolgárságúak házasságkötése, az utazás és turizmus feltételeinek javítása, a fiatalok közötti találkozók, sportkapcsolatok.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave