Afrika világpolitikai jelentősége és szerepe a II. világháború után megnövekedett. Az 50-es, 60-as években Nagy-Britannia, Franciaország és Belgium gyarmatbirodalma felbomlott, és ennek hatására is a 60-as évektől az Egyesült Államok fokozta diplomáciai tevékenységét a kontinensen. A volt afrikai brit gyarmatok legtöbbje tagja lett a Commonwealth-nek, és ennek mintájára 1958-ban Franciaország megalakította a Communauté Française-t, bár már 1946 óta létezett a Francia Unió, amely a tagállamok egyes csoportjainak bizonyos autonóm jogokat biztosított. A hatvanas évektől Észak- és Közép-Afrika állt a nemzetközi diplomácia középpontjában, de 1975 után a portugál gyarmatbirodalom felbomlása, Mozambik és Angola függetlenné válása fordulatot hozott, és Afrika déli része került előtérbe. „Afrika történetében Angola épp olyan mérföldkő, mint Vietnam Délkelet-Ázsia történetében. Angola után – írta abban az időben a The New York Times – Afrika már sohasem lesz a régi.” A kontinens természeti kincsei és földrajzi fekvése felértékelődött az új gazdasági és politikai folyamatokban. Afrika szarvában, északkeleti részében az egykori Szovjetunió növekvő befolyásra tett szert (Dél-Jemen, Etiópia, Szomália), ami újabb konfliktusok alapja lett. A Dél-afrikai Köztársaság és környezete szintén válságövezet volt sokáig, hisz a gazdag nyersanyaglelőhelyek, az ideológiai ellentétek komoly feszültségforrást jelentettek. Nehezítette továbbá az összefogást az afrikai mikronacionalizmus, amelyet az autoriter rendszerek kivirágzása provokált, és a mesterséges gyarmati határok is előidéztek.