A kínai irodalom kezdeteinek tárgyalása előtt érdemes áttekinteni azokat a történelmi-társadalmi változásokat, amelyek az i. e. 2. évezred vége felé a kínai kultúrában is új korszakot nyitottak. A bronzkultúra viszonylag későn beköszöntő korszakát a vas használatának elterjedésével egy időben végbemenő technikai-gazdasági fejlődés követte. A hadviselésben főként az arisztokratákból álló szekérhadsereg helyébe a tömegeket megmozgató gyalogos hadsereg lépett, az ugyancsak feudális arisztokrácia által uralt földművelő közösségekben egyre inkább visszahúzódni látszott a születési arisztokrácia dominanciája. Ez a folyamatosan kibontakozó, körülbelül az i. e. 8–5. századig terjedő időszak eddig sosem látott társadalmi mozgásokat indított be, a földművelő társadalom homogenitása megtört, az állam hatalmi rendszerének kialakításában egy újabb réteg közreműködése vált mind fontosabbá, a bürokratikus rendet fenntartani és működtetni tudó hivatalnokoké. A nagy múltú Zhou (周) állam kisebb fejedelemségekre szakadt, amelyek életképességüket bizonyítani szándékozván egyre többször próbálkoztak áttörni határaikat, a nagyobb, erősebb, központi igazgatásukat jól megszervező államok bekebelezték a kisebbeket. Ez a tendencia a Hadakozó fejedelemségek (战国) korabeli államok laza és időnként kétséges szövetségesi rendszerében egyre inkább a területi egyesítésre törekvést erősítette, amelyben a legfontosabb kérdés szintén a hatalmasra nőtt területek feletti uralom megtartásának problémáira irányította a figyelmet. Kulturális tekintetben az i. e. 5–2. századig terjedő időszak legnagyobb eredményeként a kínai filozófiai iskolák megalapozása könyvelhető el, amelyek különféle megközelítésből kívánták megvilágítani a kínai kultúra aktuális kérdéseit, és megoldásokat kínáltak a legégetőbb problémákra.
A Hadakozó fejedelemségek korszakának pezsgő szellemiségét a letűnő, eszményített Zhou-uralom felbomló keretei ösztönözték, a kínai múlt eredményeinek életben tartása, a hagyományokban megőrzött értékek megtartása általános jellemzőként hatja át az egymással is versengő filozófiai iskolákat. A
konfuciánus társadalomelmélet (
rujiao, 儒教 – konfucianizmus) legfontosabb tételei az állam működésének hagyományokra építő morális alapjait szilárdították meg, a
taoizmus (
daojiao, 道教) hívei a kínai kultúra mitológiai-spirituális megújulására helyezte a hangsúlyt, majd az első kínai császárság uralmát pedig a törvények erejének kizárólagosságát hirdető
legisták (
fajia, 法家) vitték sikerre, majd rövidesen válságba.