Újszerű felismerése a pszichológiának, hogy a gyászreakció, a stressz és a megküzdés nem csupán haláleset kapcsán, hanem az élet különböző területein elszenvedett veszteségek kapcsán is megjelenhet, krízisekben. Nem tekinthetünk el ebben az esetben a XX. században lejátszódó társadalmi és gazdasági változásoktól, mely az anyagi jóllétet, a felcserélhetőséget hangsúlyozta, mely a fogyasztói társadalom kialakulásához vezetett. Ebben a kontroll játszik nagy szerepet: az individuum saját életét irányítja, döntéseket hoz annak érdekében, hogy életét kényelmesebbé és jobbá tegye. Veszteségélmény így akkor keletkezik, amikor a kontroll illúziója elvész, és a személy egy szokatlan esemény következtében szeparációt kénytelen elviselni vagy megtapasztalni, melynek következménye a gyászreakcióhoz hasonló érzelmi viszonyulás. Így veszteségként definiálható a személy saját magában vagy interperszonális kapcsolataiban bekövetkező csalódás, megaláztatás élmény, vagy cserbenhagyás élmény. Vagyis a veszteségérzet az élet főbb területén elszenvedett tartós negatív, mindent átható életérzés, mely hasonló a depresszív állapotokhoz, szubjektív realitás. Meghatározás szerint a személy számára erős érzelmi töltettel rendelkező tárgy, személy vagy kapcsolat elvesztése, (Harvey, 1996). Két tényezőt kell kiemelni, mely összeütközésben állhat: