Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


Hindu fundamentalizmus

A mai hindu fundamentalizmus gyökerei évszázados múltra nyúlnak vissza. A jelenséget számos szervezet és vezető ideológus alapozta meg. A fundamentalizmus soha nem csupán vallási, hanem mindig politikai indíttatású is. Ezt láthattuk már akkor is, amikor szó esett a hindu reformmozgalomról és annak kiemelkedő szereplőiről. Mivel a jelenség a mai indiai politikai életben különösen fontossá vált, az átfedések elkerülése érdekében ebben a kötetben ez a fontos témakör részletesen kifejtve A mai India című rész A szekularizmus kérdése című fejezetében található.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave