Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


Állami politikai szervezetek

A szétválasztott hatalmi ágak: az elnök, a parlament két háza a központban és a tagállami törvényhozások, a minisztertanács a központban és a kormányok a tagállamokban. A központi törvényhozás kétkamarás: az első a Lók Szabhá, vagyis a Nép Háza és a Rádzsja Szabhá, az Államok Tanácsa. A központi kormány élén a miniszterelnök (Prime Minister), a tagállami kormányok élén pedig a főminiszter (Chief Minister) áll. A bírósági szervezet országos, és különböző szintjei vannak. A Legfelsőbb Bíróság alkotmánybíróságként is funkcionál. A hadsereg központi szervezésű, de a rendőri szervezet tagállami – a főtisztek kivételével, akik országos kinevezésűek. 1943 óta a brit–indiai közigazgatásba már nem lehetett felvenni angolokat. Ettől kezdve vált erőteljessé az indiaiak jelenléte, míg végül az egész rendszerben kizárólag indiaiakat foglalkoztattak. Az indianizáció nem csupán a személyi összetételben, hanem idővel a szolgálatok működésében is megmutatkozott.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave