Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


Az indiai tőke külföldön

Nem minden előzmény nélküli ugyan, de az indiai tőke ma már világszerte jelen van, felvásárol a piacokon túl termelő üzemeket is. Mégpedig nagy mohósággal – ragadozó, „predator” tőke ez. A külföldi terjeszkedésben ismert régi, százesztendős hatalmas vállalkozás és sok üstökösszerű, hirtelen berobbanó sikertörténet is. A nagytőke stílusán belül különböző árnyalatok figyelhetők meg. Otthon a régi, megalapozott cégbirodalmak ma már hatalmas összegeket költenek oktatásra, szociális és kulturális célokra. A nagyon újgazdagok pedig némileg az egykori mahárádzsák példáját követve parádéznak a gazdagságukkal. Megjegyzendő, hogy a világ nyolc leggazdagabb embere közül négy indiai. Ennek illusztrálására álljon itt néhány történet.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave