Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


A gazdaság fejlődésének gátjai

Az indiai gazdaság az elmúlt húsz évben hatalmas fejlődésen ment át. Számos területen tökéletesen felszámolták az engedélyek rendszerét, külföldi befektetők ezerszám alapítanak cégeket vagy indiaiakkal vegyesvállalatokat. Sor került privatizációra is, ami a korrupció újabb melegágya lett. A korrupció az indiai társadalom első és legnagyobb gondja. Ezzel a kormány is tisztában van, de a korrupció felszámolását célzó minden kísérlete olyan mérhetetlen és szerteágazó érdekeket sért, hogy a küzdelem kis híján szélmalomharcnak tűnik. A szándék azonban megvan, és szükséges is, mert korábban láthattuk, hogy India igencsak „előkelő” helyen szerepel a korrupt államok listáján. Gyakorlatilag évek óta folyik a civil társadalom harca a korrupció ellen. Ez azért is fontos, mert a civilek összefogása és szerveződése modern, a világ más részein is szokásos módszerekkel Indiában viszonylag új jelenség, talán a liberalizációval egy időben bukkant fel. Természetesen „indianizált” változatban, amit a korrupció elleni mozgalom is mutat. Ugyanis találtak egy más kérdésekkel foglalkozó, meglehetősen „gándhíánus” eszközöket alkalmazó idős embert, „Anná” Hazárét, aki „a nép soraiból” érkezett, és hajlandó volt látványosan és nyilvánosan éhségsztrájkokat is tartani azért, hogy a kormány elfogadjon egy olyan ombudsman-törvényt, amely senkit nem mentesít a lókpál108 (ombudsman) ellenőrzése alól. A látványos éhségsztrájkok hátterében egy a kormány által elfogadott és összehívott bizottság munkája állt, amelynek tagjai társadalmi aktivisták és ellenzéki politikusok voltak. 2011 augusztusában olyan ombudsman-törvénytervezetet készítettek, amely sem a miniszterelnököt, sem a bírákat nem vonná ki az ellenőrzés alól. Végül a kormány a társadalmi nyomás ellenére csak egy némileg módosított törvénytervezetet fogadott el és terjesztett a Lók Szabhá elé, amelyet még 2011-ben el kellett volna fogadni. Elvben természetesen eddig is létezett az ombudsmani intézmény Indiában, főként a tagállamokban,109 de működéséről szinte semmit nem lehet tudni. Véhetően fel sem állították magát az intézményt, vagy ha igen, alig működött. A törvényt 2011 végéig nem fogadták el, de a tervezet olvasható az interneten – számos elemzéssel együtt, amelyek a szövegezés küzdelmeit, valamint a különféle verziók eltéréseit is ismertetik. 2012 elején Indiában tehát nem működött országos ombudsman (és vélhetően tagállami sem).

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave