Láthattuk, hogy már védikus himnuszban is szerepel a kasztok teremtése. A kaszt tehát a társadalmi tagozódásnak már ekkor elemeiben meglévő rendszere, amely később rögzült, finomodott, és a társadalom szervező struktúrája lett. Az egyre bonyolultabbá váló áldozati szertartások és a szent szövegek, a sruti irodalom őrzése jóvoltából elkülönült a papi kaszt, amely önmagában sem volt egységes, hiszen feladatok szerint tagozódott. Őket a társadalom világi része tartotta el. A letelepedett életmód és a földművelés, valamint a vaseszközök elterjedése által kitermelt többletjavak a társadalom további rétegződéséhez vezettek, és szükségessé tették, hogy az ott talált népességgel valamiképpen rendezzék a viszonyukat, azokat a társadalomba integrálják. Az itt ismertetett folyamat voltaképpen a mai napig tart. Ami arra utal, hogy a kasztrendszer minden látszólagos merevsége ellenére igen rugalmas, hiszen képes volt háromezer éven át fennmaradni. Az ott talált népesség integrációja kétféleképpen zajlott: vagy ők lettek a negyedik kaszt, a súdrák, akik alantas munkákat végeztek, és jogfosztottak voltak, de a falun, a településen belül éltek, vagy ők lettek az az ötödik népcsoport, az érinthetetlenek, akik a rituálisan – és a valóságban is – szennyező munkákat végezték (állatdögök elszállítása, állati bőrök feldolgozása, szennyes ruhanemű mosása, halotthamvasztás, ürülék elszállítása, kőtörés stb.), ezért nem élhettek a falun belül, külön településeik jöttek létre. Nem ihattak a falu kútjából, és idővel még az árnyékukat is szennyezettnek tartották.