Boros Gábor

Módszer, metafizika, emóciók


a) Társadalom (societas), állam (civitas), „észközösség”

Az Etika negyedik könyvének 37. tételéhez írott második megjegyzés mesteri összefoglalását adja a spinozai társadalomfilozófiának, szinte hiánytalanul megjelenítve csíraformában azokat a nézeteket, amelyek részletesebb taglalására a Teológiai-politikai tanulmánynak a 16. fejezettel kezdődő részében, illetve a Politikai tanulmányban kerül majd sor. Ebben az összefoglalásban látszik a legegyértelműbben, hogy a korabeli társadalomfilozófia alapfogalmai milyen súrlódásmentesen illeszkednek a spinozai rendszerbe. Az első mondat, amely a voltaképpeni társadalomfilozófiai elképzeléseket taglalja, rögtön világossá is teszi, hogy mindaz, amit az Etika korábbi részeiben olvastunk, csakugyan annak az államelméletnek az alapzata, amelynek kifejtésére ott sor kerül.

Módszer, metafizika, emóciók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 937 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-modszer-metafizika-emociok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave