Bóna Krisztián

Az üzemi belső elrendezés tervezése


Fokozatos javításon alapuló módszerek

A fokozatos javításon alapuló módszerek alapvető jellemzője, hogy egy induló megoldást javítanak, amely az ideális (optimális) elrendezéstől valamilyen ismeretlen távolságban van. Így tehát a módszerek első lépésében egy valamilyen heurisztikus elvrendszer mentén felépített megvalósítható elrendezést kell kialakítani. Ez nem ritkán egy véletlenszerűen előállított megvalósítható induló megoldás lesz. Ezek után több iterációs lépésben gyakorlatilag ún. páros cseréket alkalmazva az objektumok helyzetén változtatunk, és vizsgáljuk, hogy a csere a célfüggvény szempontjából eredményezett-e javulást. Egyidejűleg mindig csak két objektum felcserélésének hatását vizsgáljuk. A cseréket addig vizsgáljunk, amíg az összes lehetséges cserét végre nem hajtjuk, azaz több lehetséges megoldást már ezzel a technikával nem tudunk előállítani. A fokozatos javításon alapuló módszerek így az építkező jellegű módszerekhez hasonlóan általában véges számú lépésben valamilyen közelítő megoldásra vezetnek, amely ugyan nem, vagy nem feltétlenül optimális, de egy elegendően jó megoldást adhat a vizsgált elrendezési problémára. Mivel a kiinduló elrendezési terv más és más lehet, így a végeredményként kapott elvi megoldás sem feltétlenül lesz azonos.

Az üzemi belső elrendezés tervezése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 308 4

Az üzemi elrendezés tervezése valójában egyáltalán nem egyszerű feladat. Az esetek többségében kompromisszumot kell keresni az egymásnak ellentmondó szempontok között, egy sor mélyreható vizsgálatra alapozva. A helyesen felépített elrendezés tervezési folyamat – függetlenül attól, hogy egy új létesítményről vagy egy meglévő rendszer újratervezéséről van szó – lényegében mindig a termelőüzemi tevékenységet befolyásoló összes lényeges tényező figyelembevételét feltételező, matematikai és logikai módszerek alkalmazásán alapuló szintézis, amelyet operációkutatási módszerekkel lehet kezelni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bona-az-uzemi-belso-elrendezes-tervezese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave