Simongáti Győző

Kishajók II.


Lug vitorla

A lug vitorla olyan hosszanti vitorla, mely a keresztvitorlából fejlődött ki annak érdekében, hogy a szél irányát jobban meg lehessen közelíteni (vagyis a cirkálóképesség javítására). A keresztvitorlához hasonlóan négyszögletű vitorláról van szó, azonban azzal ellentétben itt a felső és az alsó él is kapott egy vitorlarudat. További fontos jellemző, hogy a vitorla egy része az árbóc mellett van, így a vitorlának van egy kedvező és kedvezőtlen állása (amikor a szél a vitorlát nekinyomja az árbócnak, és így annak alakja torzul, aerodinamikája romlik). Ezt kiküszöbölendő létezik olyan változata, melynél a vitorla részleges leeresztése után az áthozható a szél alatti oldalra. A felső vitorlarúd nem középen rögzül az árbóchoz, kisebb rész van elöl. A modern változatoknál az alsó vitorlarúd sokszor elmarad. Egyfajta átmenetet képez a kereszt- és a latin vitorla között.

Kishajók II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 303 9

E jegyzet – mely a 2012-ben a Typotex Kiadó gondozásában megjelent Kishajók c. jegyzet folytatása – elsődleges célja, hogy a járműmérnöki alapképzés hallgatóit megismertesse a vitorlás és motoros kishajók működésével és tervezésével kapcsolatos alapvető tudnivalókkal. A kishajók számos területen hasonlítanak a hajósképzés más tárgyaiban ismertetett nagyhajókhoz, így sok tekintetben lehet támaszkodni az ott elhangzottakra. Ugyanakkor nagyon sok vonatkozásban olyan speciális jellemzőkkel bírnak, melyek miatt külön is foglalkozunk velük. Az e jegyzetrészbe foglalt ismertetés a szerteágazó témakörök miatt csak részleges. A nagy anyagból az első részbe került a kishajók működésének bemutatása, a hajótesttel (annak formájával, stabilitásával és ellenállásával) és a vitorlások tőkesúlyával kapcsolatos részek. E második részbe alapvetően a kishajók hajtását bemutató fejezetek fértek bele, terjedelmi korlátok miatt. A kormányzással, a kishajók rudazatával, merevítő-kötélzetével, valamint az ergonómiával és esztétikával foglalkozó részek sajnos még mindig kimaradtak. Ezek terv szerint egy következő, befejező részt alkotnak majd, mely elkészülte után a BME, Repülőgépek és Hajók Tanszékének honlapján lesz elérhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simongati-kishajok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave