Beneda Károly Tamás

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.


Négyütemű motorok

A négyütemű motorok a leginkább elterjedtek a repülésben, amelyekben egy teljes munkaciklus két egész főtengelyfordulat, vagyis négy ütem alatt megy végbe. Az ideális és valóságos működésmód között csekély eltérés van, ezekre az adott helyeken hívjuk fel a figyelmet.

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 286 5

Ez a jegyzet a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar BSc-tantervében a Légi járművek szakirány Repülőgép-hajtóművek elmélete II. című tantárgyához nyújt segédanyagot. Ez a tárgy a mintatanterv 5. félévében található meg a specializációt választó hallgatók számára, akik a tárgy első félévét már sikeresen abszolválták, és abban alapvető tudást szereztek a repülőgép-hajtóműveket illetően. A tárgyak tematikáját tekintve itt a gázturbinás sugárhajtóművek további részegységeinek alaposabb ismertetése következik, valamint megismerkedhetnek a kisgépes repülésben előszeretettel alkalmazott dugattyús motorok működésének alapelveivel is. Mindezeken túl a szabályozás különféle aspektusait mutatja be a jegyzet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/beneda-repulogep-hajtomuvek-elmelete-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave