Gáspár Péter, Németh Balázs, Bokor József

Járműirányítás


Beavatkozók megválasztása

A tervezés során a kerékerőket is figyelembe kell venni. Elsőkerék-hajtású jármű esetén a vonóerő a differenciálmű segítségével oszlik meg az első kerekek között. A δcrit maximális kormányzási szögnek konstrukciós korlátozása van, tehát ha elértük a maximális kormányzási szöget, akkor a kívánt keresztirányú járműdinamikát fékezéssel kell elérni. Fékezés közben a kerékterhelés módosul a jármű bólintási dinamikája miatt. Az első kerekek erősebb fékezése közben a hátsó kereken csökkenteni kell a fékerőt. A megcsúszás elkerülése érdekében folyamatosan figyelni kell a pillanatnyi fékerőket. Ehhez a μ súrlódási együttható becslése szükséges, ami szintén kell a maximális kanyarodási sebesség kiszámításához.

Járműirányítás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 328 2

Jelen könyv a járműirányítás módszertani és megvalósítási kérdéseivel foglalkozik. A járműirányítási tematika tárgyalását alapvetően a BME Közlekedés és Járműmérnök képzésében fontos szerepet játszó Járműirányítás BSc két féléves oktatás határozta meg. Ugyanakkor a könyv anyaga a kari oktatás több szintjén kerül tárgyalásra, így más BSc tárgyakban és az MSc és a PhD képzésekben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gaspar-nemeth-bokor-jarmuiranyitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave