Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


Bacon és az induktív módszer

A XVII. század elején a szaktudósok – orvosok, fizikusok, csillagászok – előtt egyre világosabbá vált, hogy Arisztotelész nézetei, kinek-kinek a saját szakterületére vonatkozóan, nem tarthatók fenn. Az egyetemeken az oktatásban is, a tudományban is igen nagy helyet kaptak a humán tudományok (a filozófiának a természetfilozófián kívül eső részei, tehát a logika, metafizika, retorika, etika); ezekkel kapcsolatban viszont az arisztotelizmus csődje egyáltalán nem mutatkozott. Nem beszélhetünk tehát még Arisztotelész filozófiájának teljes megdöntéséről. Az egységes filozófiai rendszer hiánya azonban lassan tudatosodni kezdett. Még a Dialógusból ismert megrögzött Arisztotelész-hívő Simplicio is kételyekkel eltelve aggódik azon, hogy egy teljes rendszer hiánya esetén mi lesz az a biztos alap, amely segítségével az igazsághoz el lehet jutni, illetőleg egy állítás igaz volta bizonyítható vagy cáfolható, és ugyanakkor sajnálta is az arisztotelészi gondolatrendszer csodálatos épületét, amelynek létrehozásán és feldíszítésén a múltban annyi nagy elme fáradozott (3.4-1 idézet). A művelt társadalom igénye az új filozófiai alapvetés iránt tehát megvolt. Részben az igazságkeresés új módszerét várták, részben ezen új módszer alapján felépített teljes rendszert, amelyben ismét újra mindennek megvan a maga helye, és amelynek alapján bármely állítás igaz volta eldönthető. Végső fokon egy új filozófiai rendszer megszületésére vártak, amely majd felváltja Arisztotelész rendszerét.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave