Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


A newtoni mechanika, ahogy azt Euler az utókor számára kidolgozta

Vizsgáljuk meg most kissé részletesebben a Newtonhoz csatlakozó közvetlen vonalat, tehát lényegében kövessük Eulert (4.2-4 ábra) programjának megvalósítása útján. Euler, első könyve 1736-ban jelent meg. A könyv célját már a címéből is megtudhatjuk: A mozgás tudományának analitikus tárgyalása (Mechanica sive motus scientia analytice exposita). Ez a könyv, minthogy egy könyvsorozat első tagjaként készült, egy leszűkített témakört tárgyal: a tömegpont mozgását. Euler mindegyik könyvét igen nagy pedagógiai gonddal és rátermettséggel írta meg, így ebből a könyvből akár ma is tanulhatnánk a dinamika alaptörvényeit; számtalan illusztráló példája pedig azóta az egyetemi mechanikaoktatás példatárainak közkincse lett. A Principiával szemben előrelépést jelent, hogy Euler tudatosan tömegpontokról beszél a newtoni test helyett – amely fogalmat egyébként Newton több értelemben is használt. Euler tisztázza a gyorsulás fogalmát, bármely görbe vonalú mozgás esetére felbontva azt egy érintő és egy normális irányú komponensre, és tisztázza a sebesség és gyorsulás vektorjellegét, függetlenül az erő vektorjellegétől. Közvetlenül e könyv megjelenése után foglalkozik Euler a gerjesztett rezgéssel. Nála találkozunk először a rezonancia jelenségével.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave