Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


És mégis mozgás a hő: Rumford

Ezen a vonalon vette fel a harcot a szubsztanciaelmélet ellen Benjamin Thompson, vagy más néven Rumford gróf (1753–1814). Rumford kalandos élete folyamán igen sokféle tevékenységet folytatott és tudományos eredményein kívül az élet egyéb területein is maradandó nyomokat hagyott. Így 1800-ban ő alapította Angliában a Royal Institutiont, amelynek első igazgatója Davy lett, de amelynek igazi hírnevét Faraday munkássága alapozta meg. Rumford tudományos tevékenysége Münchenhez fűződik, ahol mint a bajor király tanácsadója, majd a katonai arzenál vezetője tevékenykedett. Szociális intézményeket hozott létre, államilag szervezett munkalehetőségeket biztosított, s nevét még ma is őrzi a Rumford-leves.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave