Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


„A kis aszimmetria növeli az esztétikumot”

A tükrözési szimmetria azonban – legalábbis eleinte úgy látszott – teljes mértékben és megnyugtató módon helyreállítható: ha ugyanis a tükrözéssel együtt a szereplő részecskék antirészecskéire térünk át, akkor ismét egy, a természetben realizálható, valóban végbemenő folyamatot kapunk. Az antirészecskékre való áttérést töltéskonjugációnak nevezik, és C-vel jelölik; a tükrözést pedig a paritás szóra utalással P-vel szokás jelölni. Így a kettős művelet a CP-művelet. Az új törvény tehát egyszerűen így fogalmazható: a természet jelenségei invariánsak CP-operációval szemben.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave