Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


A közvetlen csatorna

Amikor a IX. század elején Nagy Károly és az Ezeregyéjszaka meséiből ismert Harun al Rasid követeket váltott egymással, akkor két, katonai szempontból egyformán erős világhatalom került diplomáciai kapcsolatba. Míg azonban Nagy Károly legfőbb kulturális gondja az volt, hogy legalább a klérus írástudatlanságát csökkentse, addig a keleti birodalom városaiban egyetemek, tudós társaságok vitatkoztak Arisztotelész, Eukleidész és Ptolemaiosz munkáiról. A két birodalom között hatalmas kulturális szintkülönbség volt. Ilyenkor – majdnem azt mondhatnánk, a fizika törvénye szerint – megindul az áramlás a magasabb szintről az alacsonyabb szint felé. Ehhez azonban az alacsonyabb szintű társadalom befogadókészsége – lelkesedése és képessége – elengedhetetlenül szükséges. Nyugat lassan eljutott abba az állapotba, amelyben a feltételek a régi kultúra elsajátítására – ha még nem is továbbvitelére – már megvoltak. Természetesen nem ez az egyetlen forrás állt rendelkezésükre.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave