Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


Infrastruktúra

Amikor megkérdezték Horn Györgyöt, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetőjét, hogy milyen félelmekkel vágott neki a digitális iskola projektnek, azt válaszolta: „Bennem semmi félelem nem volt. Nyilván a tudatlanság miatt.” Valóban, ha számba vesszük, hogy milyen sokféle dologra kell gondolnunk, amikor az iskola digitális transzformációjába kezdünk, inkább vakmerőségnek, mint bátorságnak tűnik belevágni. Az alábbi lista nem is lehet teljes értékű, és nem is tud minden helyzetre kielégítő választ adni, de kiindulásként hasznos lehet. Ami azonban a legfontosabb – és sok iskola, program éppen itt bukik el –, hogy az infrastruktúra megteremtése csak a második lépés lehet. Nemegyszer kerültek az iskolába eszközök, amelyek azután a dobozukban porosodtak évekig, és hiába van a legszélesebb sáv, ha azt nem használják ki. Legelső lépésünknek mindenképpen annak kell lennie, hogy meghatározzuk, milyen célokra szeretnénk használni az eszközöket, a második pedig, hogy megteremtsük a változtatás klímáját az iskolában – ez a tantestületet, a szülőket és a diákokat is jelenti. E nélkül ugyanis csak széllel szemben próbálkozhatunk, a várható sikerrel. Amennyiben megvan a közös szándék a közösen megfogalmazott célok elérésére, érdemes összeírni, hogy mi az, ami már megvan, mik a lehetőségek, amelyekre építeni lehet. Csak mindezek után következhet a fejlesztések részleteinek meghatározása.

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave