Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


Digitális ellenállás, avagy ludditák a tanteremben

E könyv szerzői iskoláikban külön-külön elindítottak egy digitális tanulás programot, amely arra keresi a választ, hogyan is történhet a 21. századi tanulás digitális támogatása, megvalósítása. Bár a két iskola jelentősen különbözik egymástól, a kezdeti tapasztalatok teljesen egybecsengtek. Több olyan diák is akadt, aki nem tudta használni a gépet, nem igazodott ki a OneNote-ban, nem mentette el a munkáját, elfelejtette megnyomni a Beadás gombot stb. Olyan is volt, aki csak ült a gépe előtt, majd a tanár kérdésére közölte, hogy lemerült. Amire azt a tanácsot kapta, hogy esetleg dugja be a konnektorba. John Holt valami hasonlóról ír Iskolai kudarcok című könyvében.12

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave