Csiszár Csaba, Csonka Bálint, Földes Dávid

Közlekedési információs rendszerek I.

Számítógépes laborgyakorlat


Összetett lekérdezések

Az eddig megismert egyszerű lekérdezések egy táblára épültek. Azonban épülhetnek már létező másik lekérdezésre is, vagy egyszerre több objektumra is (táblákra, lekérdezésekre vegyesen). A lekérdezések egymásra is „halmozhatók”, azaz több szinten is építhetjük azokat egymásra.

Közlekedési információs rendszerek I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 277 3

Az adatbázis-kezelés ismeretköre a kifejlődés előzményeivel, alapjaival kezdődik. A fogalmakat és definícióikat, valamint azok egymásra épülését a hallgatók az előadási órákon sajátítják el, amelyet a gyakorlati foglalkozások példáin keresztül mélyítenek el. Terjedelmi korlátok miatt a jegyzet csak a tananyag vázát tartalmazza, így annak tartalma évről évre változhat. A parancsok kipróbálása, gyakorlati elsajátítása számítógépes laborban történik, ami megkívánja a hallgatóság laborfoglalkozásokon történő intenzív részvételét. A sokrétű anyag könnyebb elsajátításához a jegyzet fejezetei után gyakorlati feladatok szerepelnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csiszar-csonka-foldes-kozlekedesi-informacios-rendszerek-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave