Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


„Gyík egy napsütötte kövön”

A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) köteteinek szemléleti-poétikai újításaival olyan máig ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan. Minden hasonló fordulat feltárásának vannak ugyan izgalmas gondolati, poétikai és filológiai felfedezései, a kései modernség korszakküszöbén azonban a megszokottnál nagyobb tétekre megy ki a játék. Éspedig elsősorban azért, mert története során a magyar költészet még sosem illeszkedett olyan és annyi kiemelkedő teljesítménnyel a korszak világlírájának élvonalába, mint a Téli éjszaka, az Eszmélet, a Majd, a „Költőnk és kora”, a Ha negyvenéves…, a Halotti beszéd, a Hajnali részegség, az Ének a semmiről, A belső végtelenben, Az Egy álmai, a Semmiért egészen vagy éppen A vezér.

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave