Fontos eltéréseket találhatunk akkor is, ha az egyes korcsoportokon belül a különböző tesztmondat-típusok esetén adott válaszok eloszlását hasonlítjuk össze. Egyrészt az ige igekötős voltának ezúttal sem volt szerepe a kimerítő értelmezésre utaló válaszok arányának alakulásában, vagyis a predikciókkal ellentétben az ige előtti pozícióban megjelenő igekötő nem csökkentette a kimerítő olvasat aktiválódását sem a kimerítő olvasatban hamis (mind a négy V < 179; p > 0,05), sem az igaz plusz disztraktor (mind a négy V < 168; p > 0,1) kondícióban. Ez azért kevésbé meglepő, mert korábban a szerkezeti fókuszt tartalmazó mondatok értelmezését vizsgáló kísérletekben sem sikerült kimutatni az ellenkező hatást, vagyis azt, hogy az igekötő ige utáni pozícióban történő megjelenése a fókuszmozgatás jelölőjeként növeli a kimerítőséget sértő képek elutasításának gyakoriságát (Kas–Lukács 2013; Pintér 2016b). Másrészt viszont a felnőttek csoportjában szignifikáns eltérést találtam annak függvényében, hogy milyen grammatikai, illetve szintaktikai szerepű az az összetevő, amelynek jelöletét illetően nem teljesül a kimerítőség követelménye.1 Amint arról korábban már szó esett, a korábbi kísérletekben a fókuszált összetevő grammatikai szerepét tekintve vagy alany, vagy tárgy volt, ez a különbség pedig ebben a kísérleti elrendezésben eltérő szintaktikai szerepet is jelent, hiszen a semleges SVO szórend miatt az alanyi szerepű elem mindig mondatkezdő topik pozícióba került, a tárgyi szerepű elem pedig a posztverbális mezőben kapott helyet. Így továbbra is fennáll az, hogy mindkét kritikus kondíció képeinek egyik fele az előbbit, másik fele pedig az utóbbit illetően sérti a kimerítőség követelményét. Érdekes módon a kimerítő olvasatban hamis kritikus kondícióban a felnőtt beszélők szignifikánsan kevesebb (V = 114; p < 0,01) várt választ (azaz mosolygó arcot) adtak azokban a – korábban tárgyi fókuszos mondatokat tartalmazó – próbákban, amelyekben a képen egy ágens két tárggyal végzett egy adott cselekvést, vagyis például ha a maci egyszerre húzott egy szánkót és egy vonatot (3. ábra). Noha a kritikus kondíciókban szimmetriát vártam a kétféle típus megítélése között, végül az igaz plusz disztraktor kondícióban nem volt hasonló eltérés (V = 44,5; p > 0,05). A kritikus kondíciókban kapott válaszok eloszlását négy diagramon, tesztmondattípusokra lebontva szemlélteti az 5. ábra.