Bánréti Zoltán (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.

Kísérletes nyelvészet


2.3.

Az -ó/-ő képzős tag lehetővé teszi az összetétel műveletének rekurzív ismétlését azáltal, hogy bővítményeként tudja felvenni a tőle balra eső tagot, illetve tagokat. Amikor az endocentrikus összetétel kettőnél több tagból áll, akkor is mintegy „kettesével” illesztjük őket össze: (((gáz + mérő) + leolvasó) + felügyelő). Így az -ó/-ő képzős tag lehet relatív, illetve abszolút alaptagja az összetételnek, és a bővítményeit balról veszi fel. Például lapvágó: a lap szó a bővítmény és a vágó szó a morfológiai, szemantikai és szintaktikai viselkedést determináló alaptag. Ezzel ellentétben viszont a vágólap esetében a vágó szó a modifikáló funkciójú bővítménye az alaptag lap szónak, amely a morfológiai, szemantikai és szintaktikai viselkedést determinálja.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 933 7


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Ez a kötet kísérletes nyelvészeti tanulmányokat tartalmaz, azaz olyan kutatások eredményeit ismerteti, amelyek egy tág értelemben vett „laboratóriumban" végzett kísérletek eredményein alapulnak. A kötet koncepciója szerint mind a legmodernebb technikai eszközrendszerekkel felszerelt kísérleti laboratóriumi struktúra, mind valamilyen speciális terep (óvoda, iskola, rehabilitációs intézet), mind pedig az internet, például a Facebook is szolgálhat kísérlet lefuttatásának kereteként. A nyelvészetben alkalmazott kísérletek módszertana természetesen követi a tudományos kísérletek általános paradigmáját és megőrzi annak lényeges jegyét: hogy megismételhető, objektív legyen.

Amíg számos interdiszciplináris területen, így például a neurolingvisztikában és a pszicholingvisztikában, a tudományos kísérleteket a 19. század óta alkalmazzák, addig az olyan nyelvészeti témákban, mint a nyelvtan készítése, a nyelvleírás, viszonylag újabb fejlemény a kísérletes módszertan alkalmazása. Ezt sok minden motiválta, többek között a kurrens nyelvészeti modellek, elméletek és variánsaik versengései és ennek kapcsán olyan objektív bizonyítékok keresése, amelyek csak kísérleti helyzetekben állíthatók elő.

Kötetünk tanulmányait négy tematikus egység szerint csoportosítottuk: 1. Nyelvleírási kérdések, 2. Nyelvelsajátítás, 3. A mesterségesnyelvtan-elsajátítási paradigma alkalmazásai, 4. Nyelvi zavarok.

A szerzők között nemcsak a terület jelentős ismertségű személyiségei, hanem külföldről korábban hazatért, vagy más országokban dolgozó és az itthoniakkal szoros kapcsolatokat fenntartó, sőt Magyarországon működő külföldi kutatók is megtalálhatók, példázva a magyarországi nyelvészet nemzetközi beágyazottságát. Nyolc tanulmány esetében a szerzők mellékeltek a kísérleteik hátteréhez, például az adatbázisokhoz, vagy a keretként szolgáló kutatási projekthez és kutatócsoporthoz elvezető internetes linkeket, melyeket QR-kódok formájában adunk meg. A QR-kódok okostelefonnal azonnal aktív linkekre fordíthatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxix//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave