Collins Francis S.

Isten ábécéje

Egy tudós érvei a hit mellett


Genezis, Galilei és Darwin

Washington telis-tele van okos, ambiciózus, érdekes emberekkel. A vallások széles skálája van jelen a városban, ahogyan jelentős az ateisták és az agnosztikusok aránya is. Amikor meghívtak, hogy tartsak előadást az egyik jó nevű protestáns egyház férfiaknak rendezett éves bankettjén a városon kívül, boldogan elfogadtam a meghívást. Kifejezetten inspiráló esemény volt, hiszen prominens vezetők, tanárok és kétkezi munkások egyaránt megnyíltak, és őszintén beszéltek a hitükről. Feltették a húsbavágó kérdéseket arról, hogy a tudomány és a hit miben mond ellent egymásnak, és hogyan erősíthetik egymást. Egy bő órán keresztül jóakarat töltötte meg a termet. Aztán az egyik egyháztag megkérdezte a vezető lelkészt, vajon hisz-e abban, hogy a Teremtés könyve szó szerint értendő, vagyis napi bontásban, lépésről lépésre írja le a Föld, illetve az emberiség eredetét. Egy pillanat alatt mindenki felvonta a szemöldökét, az állkapcsok pedig érezhetően megmerevedtek. A harmónia azonnal odalett, elbujdosott a szoba túlsó sarkába. A lelkész válaszadás közben olyan ügyesen válogatta meg a szavait, ami a legkörmönfontabb politikusnak is dicséretére vált volna. Így sikerült elkerülnie, hogy érdemben megválaszolja a kérdést. Úgy tűnt, a férfiak többsége megkönnyebbült, amiért elkerülték a nyílt konfrontációt – de a varázs már odalett.

Isten ábécéje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 948 1

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt - a hit felé fordult. Ennek a mélyreható átalakulásnak a lenyomata ez az elgondolkodtató, közérthető, nagyon őszinte és izgalmas könyv, amely egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz, a világi gondolkozásúakhoz és a mélyen vallásosakhoz, és a tudomány iránt érdeklődők számára is van új mondanivalója.

Az ember teljes génkészletét feltérképező projekt egykori vezetőjeként írhatott volna egy minden konfliktust kerülő, általános elismerésre joggal számot tartó könyvet minden idők egyik legfontosabb és legcsodálatraméltóbb tudományos eredményéről, de ez a könyv valami egészen más.

Collins számára hívő keresztény tudósként a legfontosabb a tudományos és a spirituális világképek kibékítése. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó- vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.

Amerikaiként a tudomány és a vallás legfőbb ütközőpontját az evolúció elfogadásában látja, és meglepő módon büszke keresztényként egyúttal büszke evolucionistának is vallja magát.

Ez az olvasmányos könyv jó alkalmat kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk az emberi létezés legnagyobb kérdésein.

Hivatkozás: https://mersz.hu/collins-isten-abeceje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave