Collins Francis S.

Isten ábécéje

Egy tudós érvei a hit mellett


Harmadik lehetséges vélemény: értelmes tervezettség – amikor a tudomány az istenség segítségére szorul

2005 igen mozgalmas év volt az értelmes tervezettség elmélete szempontjából. Az Egyesült Államok elnöke részleges támogatásáról biztosította, amikor kijelentette, hogy véleménye szerint az iskoláknak ezt az álláspontot is tanítaniuk kellene, amikor az evolúciót oktatják. Ezt akkor jelentette ki, amikor hasonló értelmű döntése miatt éppen beperelték a pennsylvaniai Dover iskoláinak tanrendjéről döntő tanácsot, és a bírósági eljárás hatalmas médiaérdeklődés közepette zajlott. A Time és a Newsweek magazinok címlapon hozták a sztorit. A közrádió hosszasan elemezte a témát, a hír még a New York Times első oldaláig is eljutott. Az értelmes tervezettség körüli ellentmondások sokasodtak, a zavarodottság napról napra nőtt. Azon kaptam magam, hogy erről beszélgetek kutatókkal, szerkesztőkkel, sőt még kongresszusi háttéremberekkel is. Ősszel, mielőtt a doveri bíróság a felperesek javára döntött volna, a város polgárai kiszavazták az iskolatanácsból valamennyi tagot, akik korábban az értelmes tervezettség mellett döntöttek.

Isten ábécéje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 948 1

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt - a hit felé fordult. Ennek a mélyreható átalakulásnak a lenyomata ez az elgondolkodtató, közérthető, nagyon őszinte és izgalmas könyv, amely egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz, a világi gondolkozásúakhoz és a mélyen vallásosakhoz, és a tudomány iránt érdeklődők számára is van új mondanivalója.

Az ember teljes génkészletét feltérképező projekt egykori vezetőjeként írhatott volna egy minden konfliktust kerülő, általános elismerésre joggal számot tartó könyvet minden idők egyik legfontosabb és legcsodálatraméltóbb tudományos eredményéről, de ez a könyv valami egészen más.

Collins számára hívő keresztény tudósként a legfontosabb a tudományos és a spirituális világképek kibékítése. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó- vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.

Amerikaiként a tudomány és a vallás legfőbb ütközőpontját az evolúció elfogadásában látja, és meglepő módon büszke keresztényként egyúttal büszke evolucionistának is vallja magát.

Ez az olvasmányos könyv jó alkalmat kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk az emberi létezés legnagyobb kérdésein.

Hivatkozás: https://mersz.hu/collins-isten-abeceje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave