Az, hogy két testvér között milyen kapcsolat alakul ki, nagyon sok mindentől függhet: a gyermekek közötti korkülönbségtől, a szüleikkel való kapcsolattól, személyiségüktől, érdeklődésüktől. A Tourette-szindróma ezekhez képest kevéssé befolyásolja a testvérek kapcsolatának minőségét. Mégis sok gyermek szégyellheti testvére tüneteit, emiatt esetleg társai előtt nem akar vele mutatkozni. Serdülőkorban kiváltképp felerősödhet a kortársaknak való megfelelés vágya, s ezzel párhuzamosan minden számukra kedvezőtlennek látszó dolgot (legyen szó szemüvegről vagy egy Tourette-szindrómás testvérről) igyekeznek elrejteni társaik elől. Az ilyen jellegű problémák kialakulását szülőként csak úgy tudjuk megelőzni, ha őszintén beszélgetünk egészséges gyermekünkkel az ő érzéseiről, elfogadjuk azokat, még akkor is, ha számunkra negatív érzésekkel járnak is. Fontos toleranciára tanítanunk gyermekünket, és arra, hogy megértse, a csúfolódó ember valahol mindig magával elégedetlen legbelül. Azt is el kell érnünk, hogy vegye észre: testvére sokkal többet jelent számára, mint a Tourette-szindrómával kapcsolatos kellemetlenségek. A szülőknek is időbe telik elfogadni gyermekük tüneteit, és ez így van az egészséges testvéreknél is. Beszélhetünk vele őszintén saját érzéseinkről, hogy nekünk milyen nehézségeket jelent/jelentett a Tourette-szindróma elfogadása. Próbáljunk humort vinni ezekbe a beszélgetésekbe, hiszen az mindig oldja a feszültséget. Ha aktuálisan bánt valami minket (például észrevesszük, hogy valaki az utcán bámulja Tourette-szindrómás gyermekünket), beszéljünk nyíltan róla! Bátorítsuk arra egészséges gyermekünket is, hogy beszéljen a Tourette-szindrómáról saját barátainak is! Sokszor a testvérek viselkedésének hátterében is az áll, hogy úgy érzik, titkolózniuk kell ahhoz, hogy elfogadják őket, de ha a családban azt tapasztalják, hogy mindenki nyíltan beszél a problémákról is, felszabadulnak, és ők is ezt a mintát fogják követni.