A Kreml hosszú időn át halogatta a nyugdíjrendszer átalakítását, ami – mint az utóbb kiderült – praktikusan a nyugdíjkorhatár fölemelését jelentette. Hosszú kivárás után a kormányzat 2018 nyarán végre elszánta magát, és a labdarúgó világbajnokság nyitónapján bejelentette tervét. Az eredeti elképzelések szerint a nők esetében 55 évről 63-ra, míg a férfiak esetében 60-ról 65 évre emelték volna a még 1930-ban megállapított nyugdíjkorhatárt. A politikai vezetés tisztában volt azzal, hogy döntése népszerűtlen lesz. Többek között ezért is próbálták a reformot, amennyire csak lehet, Putyintól távol tartani, azt a benyomást keltve, hogy az elnöknek ehhez semmi köze. Ez is, miként a bejelentés időzítése, arra vallott, hogy a hatalom nagyon tartott és tart ma is a társadalom reakcióitól. Félelme nem volt alaptalan. A társadalom jelentős része ugyanis a nyugdíjkorhatár fölemelését igazságtalannak és egzisztenciális biztonságát fenyegetőnek tartja. Mindenekelőtt azért, mert az oroszországi várható élettartam még mindig nagyon alacsony. Európában – Moldova és Ukrajna mellett – a legalacsonyabb. De azért is fogadta a nyugdíjreformot ellenségesen a társadalom, mert az ország nagy részén komoly problémát jelent idős korban a munkahely megőrzése. Az időskori munkahelyelvesztés ugyanis többnyire azt jelenti, hogy a nyugdíjkor eléréséig hátralévő időben a munkavállalónak alig van esélye munkát találni. A nyugdíjkorhatár felemelésével ezek a kockázattal teli évek jelentősen meghosszabbodnak. Kiváltképp súlyos a helyzet a férfiak esetében, akiknek a várható élettartama alig másfél évvel hosszabb, mint a most megállapított korhatár. De azok helyzete sem különösebben irigylésre méltó, akik megérik a 65 évet. Nekik átlagosan még 13 évnyi nyugdíjas kor jut, miközben Európa nyugati részén ez legalább 4–6 évvel hosszabb. Oroszországban azonban a férfiak közül nagyon sokan nem érik meg a most megállapított új korhatárt. A nők esetében azonban jóval kedvezőbb a helyzet. Náluk a várható élettartam meghaladja a 77 évet, és akik megérik a 60 éves kort, azok átlagosan még csaknem 22 nyugdíjban töltött évre számíthatnak. Mindezek ismeretében meglepő volt, hogy a férfiak és a nők várható élettartama közti jelentős különbség ellenére az erős társadalmi tiltakozás hatására nem a férfiak korhatárát vitték lejjebb, hanem a nőkét. Esetükben a 63 év helyett végül a 60 éves kornál húzták meg a nyugdíjkorhatárt. Ezt a változtatást maga Putyin jelentette be, aki a társadalmi tiltakozást csillapítandó mégiscsak kénytelen volt megszólalni, és ezzel elismerni, hogy nagyon is köze van a reformhoz. A nyugdíjkorhatár felemelése a fentieken túl azért is váltott ki az orosz társadalomban komoly ellenérzést, mert a reform a hatalmi elithez tartozó különböző foglalkozási csoportok – a katonák, a rendőrök, a titkosszolgálati emberek, az ügyészek és mások – korkedvezményes nyugdíjazását semmilyen formában nem érintette. A 46 millió oroszországi nyugdíjas közül 14 millióan olyanok, akik idő előtt mentek nyugállományba. A szakértők egy része számára azért tűnt érthetetlennek a még mindig alacsony várható élettartam mellett a nyugdíjkorhatár felemelése, mert a fejlett országokhoz képest Oroszországban a munkaképes népességre eső eltartottak aránya még mindig alacsonynak számít. És bár a következő 15 éves ciklusban ez az arány ugyan nőni fog – a jelenlegi 100 munkaképes emberre eső eltartottak száma a mai 53-ról 75-re nő –, de még így is alacsonyabb lesz, mint a fejlett országok többségében. Ráadásul 2030-at követően egy újabb 10-15 évig tartó hullámvölgy következik, vagyis némiképp csökkeni fog az eltartottak aránya.127 Egyelőre nehéz megítélni, hogy az igazságtalannak tartott nyugdíjreform képes lesz-e kikezdeni a rezsim stabilitását, vagy csak arra lesz elég, hogy megnehezítse a rendszer működését. Az első jelek arra utalnak, hogy a rezsim a nyugdíjkorhatár felemelésével épp azokat a vidéki, kevésbé tájékozott társadalmi csoportokat idegeníti el magától, amelyek a 2011–2012-es politikai válságot követően meghatározó támaszává váltak.