„Mindenki tudja, mi a figyelem...”; „A figyelem a pszichológiai elmélet veleje...”. James (1890), illetve Titchner (1908/1999) idézetei – eredeti szövegkörnyezetükből kiragadva ugyan, de – hűen mutatják a pszichológia e tématerületének két jellegzetességét. A figyelem olyan kifejezés, mely viszonylag gyakorta szerepel a legkülönbözőbb tématerületen, a pedagógiától a reklámokig. Ami pedig magát a pszichológiát illeti, a figyelem szerves része az észlelésről, tanulásról, emlékezetről, gondolkodásról, azaz a megismerési folyamatokról szóló tudásunknak, de nem maradhat ki a motiváció és az érzelmek tárgyalásából sem. Ha a figyelem velejárója valamennyi pszichikus működésnek, jogos felvetni a kérdést: egyáltalán lehetséges-e önállóan tárgyalni. A válasz nemleges lenne abban az esetben, ha minden egyes részterületen kimerítően foglalkoznának azokkal a kérdésekkel, amelyek az adott esetben a figyelmet érintik. Valójában hasonló a helyzet más pszichológia fogalmakkal is, hiszen nem lehet az emlékezet nélkül átfogó gondolkodáspszichológiát írni, vagy az észlelés sok témaköre nélkül nem tárgyalható átfogóan a tanulás. Akár azt is mondhatnánk, hogy a pszichológia felosztásának a legegyszerűbb oka, hogy nem lehet egyszerre mindenről beszélni (vagy egyszerre mindenre figyelni). A figyelem önálló tárgyalásának azonban nem csupán ilyen didaktikai okai vannak. A figyelem az a terület, ahol közvetlenül mutatkozik meg a megismerő és viselkedést irányító rendszer közvetlen kapcsolata és ezek viszonya a környezettel.