A figyelmi működésekkel kapcsolatosan legtöbbet előkerülő rendellenesség a gyermekeknél jelentkező figyelmi deficit hiperaktivitási rendellenessége („attention deficit hyperactivity disorder”, ADHD). E rendellenességet három elsődleges tünet együttese jellemzi: a gyenge fenntartott figyelem, az impulzivitás és a hiperaktivitás. Általában viszonylag korán jelentkezik, 7 éves kor előtt, és a fejlődés során hosszan fennmarad, akár még felnőtt korban is. A jelenleg használatos kategoriális rendszer (DSM-IV, American Psychiatric Association, 1994) a hiperaktivitást és impulzivitást egyetlen károsodásként írja le, és altípusként a döntően figyelmetlen, döntően hiperaktív-impulzív és a vegyes formákat jelöli meg. Az elmúlt 30 évben az ADHD megfogalmazásában jelentős változások történtek. A korai leírásokban az elnevezés minimális agyi diszfunkció szindróma, illetve hiperkinetikus impulzivitás rendellenesség volt, majd figyelmi deficit rendellenesség két altípussal figyelmi deficit rendellenesség hiperaktivitással (ADDh) és anélkül (ADDw) lett (DSM-III). Az ADHD elnevezést a DSM-III-R vezette be. A betegség a gyermekek 3–7%-át érinti, és fiúknál lényegesen gyakoribb (3:1 az arány). E gyermekekre jellemző az életkoruknak nem megfelelő, kóros mértékben emelkedett aktivitási szint. Az állapot komoly problémákkal jár az iskolai előmenetelben, problémákat okoz a családi kapcsolatokban, szorongásos és agresszív tünetekkel járhat, kockázati tényező a bűnözésben és a droghasználatban. Az ADHD hatalmas irodalmát nem célunk összefoglalni, így a gyógyászati vonatkozásokra (diagnózis, terápia) egyáltalán nem térünk ki (összefoglalásként lásd Barkley, 1997).