A szinuszjel gerjesztéssel végzett hisztogramteszt során kapott eredmények nagyon érzékenyek a jelparaméterek megfelelő beállítására. A [5.2] szabvány az amplitúdóval és a jelfrekvenciával szemben fogalmaz meg követelményeket. Az amplitúdót a teszt során úgy célszerű beállítani, hogy az átalakítót enyhén túlvezérelje, azaz a szinuszjel értékei által lefedett feszültségtartomány egy kicsit legyen szélesebb az A/D átalakító bemeneti feszültségtartományánál mind a felső, mind az alsó határon. Ennek következményeként a hisztogram kicsit torzul, hiszen az ideálishoz képest jobban kiemelkednek a csúcsok a két szélén (mivel több minta lesz a legfelső és legalsó kódokban), viszont ennek a túlvezérlésnek köszönhetően jól csökkenthető a szélső kódokban a kódszélességek és az integrális nemlinearitás bizonytalansága. Ennek a bizonytalanságnak az az oka, hogy valós körülmények között nem tudjuk az átalakítót tiszta szinusz bemenettel meghajtani, viszont a szélső pozíciókban a függvény lapos, 0 a deriváltja, így itt az eredményeket az additív zaj határozná meg. Az additív zajon kívül a mérési elrendezés tökéletlensége miatt harmonikus torzítás és egyéb zajforrások torzítják a jelet már az átalakítás előtt. Ezeket a hatásokat nem modellezzük külön, hanem egyetlen additív, zérus várható értékű zajkomponensnek tekintjük, melyet szórásával jellemzünk. Ez a zaj mérési hibát fog okozni, tehát a komparálási szinteket csak bizonyos pontossággal fogjuk tudni meghatározni. Blair a [5.24] cikkében zárt alakban meghatározta a szükséges túlvezérlés mértékét azokban az esetekben, amikor a kódszélességek, illetve az integrális nemlinearitás bizonytalanságát egy felső határral korlátozni szeretnénk.