Mitev Ariel Zoltán

Kutatásmódszertan a turizmusban


Adatelőkészítés és elemzés

Módszertanonként különböző mértékben kell az adatelőkészítéssel foglalkozni (kvalitatív kutatásoknál például lényeges, hogy az interjúkból megfelelő átíratok készültek-e). Kérdőíveknél kiemelten fontos az adatok tisztítása, melynek célja, a logikailag nem konzisztens adatok, a kiugró értékek azonosítása, illetve a hiányzó adatok kezelése. Az adattisztítás során következik a megfelelő adatelemzési stratégia kiválasztása, azaz annak meghatározása, hogy milyen módszerrel fogjuk az adatokat elemezni. Ugyanakkor az adatelemzés, illetve a prezentáció csak a jéghegy csúcsa, ezért tisztában kell lennünk az ezt megelőző folyamatok szerepével és súlyával. Ha a kutatás folyamatát szükséges rossznak tekintjük, és nem figyelünk a részletekre, akkor a végső fázis, az adatelemzés sem lesz más, mint találgatások sorozata.

Kutatásmódszertan a turizmusban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 413 5

Kutatásmódszertan témában több összefoglaló művet is olvashattunk hazai és nemzetközi szinten is az elmúlt évtizedekben, ugyanakkor nemigen láthattunk példát arra, hogy a kutatásmódszertan egy-egy konkrét téma területére vonatkozóan kerüljön értelmezésre és bemutatásra könyv formájában. Mitev Ariel munkája hiánypótló abban a tekintetben, hogy kifejezetten a turizmus területén alkalmazott kutatási módszerekkel foglalkozik, és esettanulmányokon keresztül is szemlélteti az adott kutatási problémákhoz a megoldásokat. A könyv szakmai lektoraként alaposan megismerhettem a munkát, mely mind a szakirodalom, mind kifejezetten a turizmussal foglalkozó hallgatók, kutatók és gyakorlati szakemberek számára is értékes hozzájárulást jelent.

Ásványi Katalin, egyetemi docens, BCE GTK MMI

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mitev-kutatasmodszertan-a-turizmusban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave