Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Általános ismertetés

A korábban széles körben használt „bélflóra” kifejezést egyre inkább kiszorítja a „mikrobiota” kifejezés, amely a különböző fajok tápcsatornájában élő baktériumok összességét jelenti. Használják a „mikrobiom” kifejezést is, de ez elsősorban a bélben lévő mikrobiális genetikai információ – vagyis a mikrobiota teljes genetikai állománya – összessége. A gazdaszervezet és a mikrobiota viszonya több mint kommenzalizmus – vagyis nem csupán együttélés, inkább szimbiózis, hiszen kölcsönös előnyöket nyújt mind a gazda, mind a mikrobiota számára. A mikrobiotát alkotó baktériumok számára a gazdaszervezet védett környezetet, állandó, optimális hőmérsékletet, folyamatos táplálóanyag- és vízellátást biztosít, míg a mikrobiota szintén rendkívül hasznos a gazdaszervezetnek. Az előnyök közül az emésztésben betöltött szerepe a legjelentősebb. A gazdaszervezet nem termel olyan enzimeket, amelyek segítségével le tudná bontani a hosszú láncú összetett szénhidrátokat – például az emészthető rostot (másképpen vízoldékony rostot) –, ami különösen a növényevő állatok takarmányozásának alapja, de nélkülözhetetlen a mindenevő állatok és a baromfifajok takarmányozásában is. Az emészthető rost bélbeli feldolgozása során elsősorban rövid láncú szerves savak, zsírsavak termelődnek. Ezek közül a legfontosabbak az acetátok, a butirátok és a propionátok. Az emésztésben betöltött szerepük mellett segítenek stimulálni az immunrendszert, és nélkülözhetetlenek a különböző vitaminok – különböző B-vitaminok, K-vitamin, biotin – termelésében. Ugyanakkor bizonyos körülmények között a bélben jelen lévő baktériumok egy része betegségeket is okozhat (fertőzések, enterotoxémiák stb.).

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave