A XV. század vége körül kristályosodtak ki azok az elképzelések, amelyek tisztázták az erődítmények védelmi lehetőségeit, a támadások, falrombolások elleni tevékenységet. Nyilvánvalóvá lett a tüzérség szerepe, várható hatásai. Ezek után a fejlődés menetét már nem az elvi változások, hanem a technikai lehetőségek fejlődése irányította. Az első olyan általános rendszert, amit több évtizedig szinte változatlanul alkalmaztak, itáliai kialakulása alapján „II. periódusú rendszernek” vagy „óolasz” erődítési rendszernek nevezhetjük (3.9. ábra). Viszonylag sok mérnök tervezett e rendszerben. A rendszer alapelvei a következők: a most már a falakkal azonos magasságú bástyákat a tüzérség hatásos lőtávolságának megfelelően építik. Az oldalozó tüzérség a kívánalmaknak megfelelően kazamatázott, esetenként (főleg magas építésű bástyáknál) fül mögé rejtett. Általánosságban kimondható, hogy a bástyák homlokfalai lényegesen rövidebbek a védett kötőgátak hosszánál. Az ostromlók elleni távolharcra a bástyák homlokfalain kiépített állások szolgálnak. Ez mutatja, hogy a védművek magasak, ezáltal a védők ágyúi meglehetős védelmet élveznek. Természetesen ehhez még hozzá kell számítani a korabeli ágyúk találati pontosságát. Az óolasz erődítés sajátossága az, hogy a gyalogsági fegyverek hatásos lőtávolságának fejletlensége miatt kiegészítő védműveket alkalmaznak. A kurtinák középső részein gyalogsági lőállásokat (piattaformákat) képeznek ki, hogy az egész kötőgátat fedezni tudják. Az árkok meglehetősen szélesek, és vonalvezetésüket minden terven az oldalozó lövegek pásztázási irányainak megfelelően alakítják. Megjelenik a fedett út. Bevezetését az indokolja, hogy felismerik az árok szerepét a védelemben, és azt, hogy az ostromlók tevékenységének hátráltatása, az árok fokozott védelme érdekében a saját gyalogságot az ellenség tűzétől fedetten mozgatni kell. A fedett útból történnek az ellentámadások, kitörések is. Gyakorlatilag általánossá válik a bástyák külső vonalában elhelyezkedő aknafigyelő folyosók (contramina) építése is, amelyek többek között alkalmasak az árokba való kijutásra. Megkezdődik a föld alatti létesítmények tervszerű kiépítése (caserma). A rendszer alkalmazója hazánkban többek között (talán) Domenico da Bologna (Buda), valamint Paolo és Battista de Spazio (Eger).