Winkler Gusztáv

Erődépítészet

(A kezdetektől 1880-ig)


Az ostromtechnika fejlődése

A védelmi rendszerek fejlődése az ostrommódszerek átgondolására késztette a vezető hadmérnököket. Ennek a védők oldaláról két fő oka volt. Az egyik, a már évszázadok óta folyamatosan növekvő tüzérségi lehetőségek (tűzerő, tűzsűrűség, találati pontosság), a másik pedig az erődrendszerek mélységi tagolása, a védett elemeknek az egységes tervezésből adódó teljes fedettsége. Ugyancsak sok problémát jelentett a bástyák szerepének csökkenése, hiszen így több koncentrált tüzérségi állást kellett egymás után leküzdeni, ráadásul néhányat mindjárt a külső védvonalakban. Mindezek arra késztették az ostromlókat, ugyanúgy, mint korábban, hogy támadó műveleteiket most már matematikai (geometriai) pontossággal megtervezve hajtsák végre. Ezért az ostromműveletek hosszabbak lettek. A védők állásait fel kellett deríteni, fel kellett mérni, és csak ezután lehetett a konkrét lépéseket megtervezni. Ebben a korban lett nagy jelentősége az erődítmények felmérésének még a háborús időszak előtt, ami kémtevékenység nélkül nem ment. Ugyancsak ki kellett dolgozni a felderített erődelemek felmérését (távolság, irány) olyan módszerekkel, hogy a felmérő természetszerűen nem mehetett be a településre.

Erődépítészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 403 6

A kötet folytatása Winkler Gusztáv Erődvárosok, városerődítések című könyvének. A mű alapvető célját meghatározza, hogy a különféle erődítések elemzése, bemutatása, hadtörténeti jellegű ismertetése jelenleg is előtérben van e létesítményeknek a szigorúan vett erődépítészeti bemutatásával szemben. Ennek fő oka az, hogy az olvasót inkább a hadtörténelem eseményei vonzzák. Viszont ha figyelmünket csak az erődítések építésére összpontosítjuk, segítségül hívhatunk olyan szakterületeket is (pl. mérnöki ismeretek), amelyek a funkció, feladat, működés témakörében nyújthatnak nagy segítséget. Ezek azt segítik megérteni, hogy miért, hol és mikor építettek bizonyos védműveket, miért alakítottak ki bizonyos városalaprajzokat stb. Így átgondolva a dolgot, beláthatjuk, hogy az erődítmények építésének mérnöki megközelítése sok fontos kiegészítést nyújthat a humán területek szaktudományainak, kutatóinak.

A kötet megkísérli azoknak a homályosnak tűnő segédinformációknak kifejtését, rendszerezését, összegzését, amelyek segíthetnek a magyarországi és nemzetközi erődépítészet módszereinek jobb megértésében. Mindezt azzal a módszerrel oldja meg, hogy speciális szemüvegen keresztül (gyakorlatilag a történettudománytól függetlenül) vizsgálja a városok, erődvárosok építését, funkcióit. Ez a módszer pedig a mérnöki szemlélet, amely, mint "általánosan tudott", a fizikai valóságból indul ki, ezt a valóságot magyarázza, és esetenként a magyarázatok, fizikai és geometriai alapelvek segítségével esetleg megkísérli a múlt fizikai valóságát legalábbis elméletben rekonstruálni. Remélhetőleg olyan, talán élvezetes könyvet sikerült készíteni, amely a szórakoztatás mellett segíti a történelem egyes kérdéseinek megértését.

Winkler Gusztáv építőmérnök e kötetében segítséget kíván nyújtani a történelmi-hadtörténeti események jobb megértéséhez a haditechnika, az erődépítészet fejlődésének részletes bemutatásával. Az olvasó közel 210 színes térképvázlat és magyarázó ábra segítségével követheti nyomon a katonai építészet fejlődésének történetét, beleértve és kiemelve a magyar erődítések építésének okait, lépcsőfokait, a fejlődés folyamatát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/winkler-erodepiteszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave