Imrényi András

A magyar mondat viszonyhálózati modellje


Empirikus problémák É. Kiss generatív modelljének kapcsán

Természetes várakozásunk a nyelvi jelenségekkel kapcsolatban, hogy a szisztematikus formai hasonlóságoknak funkcionális (szemantikai, pragmatikai) hasonlóságok felelnek meg. Könnyen belátható például, hogy a nyelvelsajátítás alapvető akadályokba ütközne, ha a gyermek nem abból indulna ki, hogy az azonosként észlelt – azaz extrém mértékben hasonló – szóalakok lényegében állandó szerepet töltenek be a diskurzusban, tehát például az asztal hangsorhoz nem kell két vagy több teljesen különböző jelentést kapcsolnia. A szabályt erősítő kivétel a homonimák kétségtelen létezése, amelyek száma azonban aránylag korlátozott, s csak abban az esetben maradnak meg tartósan, ha a kifejezések alkalmazási kontextusa (pl. szófaji jelentésük következtében) kellő mértékben eltér egymástól.

A magyar mondat viszonyhálózati modellje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 425 8

A kötet célja annak megmutatása, hogy a hagyományos mondatábrázolásban tükröződő viszonyhálózati szemlélet megtartásával is lehetséges érdemi lépéseket tenni a szórend értelmezése felé. E lehetőség abból fakad, hogy a kifejezések disztribúciójáról nemcsak összetevős szerkezeti elemzéssel adhatunk számot, hanem úgy is, ha elhelyezkedésüket egymáshoz képest határozzuk meg, s a szórendet az elemi egységek közötti viszonyok mint forma-jelentés párok jelölői oldalához kötjük. A dolgozat fő megállapítása az, hogy a magyar mondat szerkezeti elemzésében a döntően alaktani eszközökkel jelölt mondatrészviszonyok (alany, tárgy stb.) mellett szükség van a hálózat olyan egyéb dimenzióit alkotó jelentésviszonyok feltárására is, amelyek jelölésében a szórend és a prozódia játszik kulcsszerepet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/a-magyar-mondat-viszonyhalozati-modellje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave