Keszler Borbála, Lengyel Klára

Kis magyar grammatika


Az ellentétes mellérendelés

Az ellentétes mellérendelésben a második tagmondat megállapítása ellentétben áll azzal, amit az első tagmondat tartalmaz, vagy ami az abban foglaltakból következnék. A tagmondatokban megnyilvánuló ellentét különböző fokú lehet az egészen enyhe szembeállítástól (amely még a kapcsolatos mellérendeléssel is rokon) a megszorító ellentéten át (amelyben a második tagmondat korlátozza az első tartalmának érvényességét) a határozott, kizáró érvényű ellentétig.

Kis magyar grammatika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 964 1

A mű a magyar nyelvtan alapvető kézikönyve. A kötet rendszerezetten és közérthetően mutatja be a magyar nyelv felépítését és szabályait elsősorban a nyelvhasználat nézőpontjából. A grammatika modern nyelvleírási módszerrel közelíti meg az alaktan, szófajtan, szóalaktan és mondattan rendszerét. Hasznos alapmű az általános iskolai tanulóknak, a középiskolásoknak, az egyetemi hallgatóknak, valamint a magyar nyelvet oktató, tanító tanároknak.

A KIS MAGYAR GRAMMATIKA bőséges példatárral, sok táblázattal és elemzési gyakorlatok bemutatásával segíti használóit a magyar nyelvtani ismeretek elsajátításában, mélyítésében vagy éppen felfrissítésében.

Szerzői az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keszler-lengyel-kis-magyar-grammatika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave