Váradi Ildikó (szerk.)

"A hazugság öl"

A 2009. évi Kodolányi János emlékkonferencia előadásai


Kodolányi János fogadtatása Finnországban

Kodolányi János finnországi tevékenységének fogadtatása 1936 őszén rendkívül pozitív volt. Napról napra új barátokra és ismerősökre tett szert, a finn irodalom és tudományos élet számos jelentős személyiségével és képviselőjével találkozott. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a kezdeti termékeny írói, újságírói tevékenysége és mozgalmas társasági élete Finnországban a későbbiekben alábbhagyott. Ebben több tényező is szerepet játszhatott. Itt csupán utalni szeretnék a Nemeskéri Kiss János magyar követet leleplező riportra, amely a Pesti Napló 1936. október 24-i számában jelent meg.67 Ebben a cikkben Kodolányi leírja, hogy Nemeskéri elismerően beszél a finnek erényeiről és azokról a nemzetkarakterológiai tulajdonságaikról (bátorság, becsület, szorgalom, takarékosság, tisztaság), amelyek a követ megítélése szerint minden egyes nép életében, fejlődésében meghatározók lehetnek. Az elismerő szavak után Kodolányi azonban rögtön a követ azon szavait idézte, amelyek a finnek nemtetszését kiváltották. Ezek nyomán Nemeskéri úgy gondolta, hogy „a svédek nélkül a finn ma olyan jelentéktelen finn-ugor törzs lenne egy orosz bolsevista birodalom kereteiben, akár a vogul vagy osztják”. Emellett a cikk alapján a követ azt is kifejtette, hogy a finnek a svédeknek köszönhetik a nyugati kultúra, a modern civilizáció megteremtését, a kereszténység elterjedését és az ország állami, politikai berendezkedésének kiépítését. Nézeteit összegezve a magyar követ még arra is emlékeztette Kodolányit, hogy „a svédeknek itt történelmi jogaik vannak. Amit itt ma látunk: kikötővárosokat, hajózást, ipart, magasabb kultúrát, állami intézményeket, mind a svédek csinálták. Hát persze, hogy felháborodnak akkor, ha például a svéd pénzen alapított egyetemről kijelentik, hogy az finn egyetem! Ezenkívül az oroszok ellen is elsősorban a svédek segítették őket. Sokezer svéd esett el a vörösök elleni harcokban! Ezt is csak meg kellene gondolniok a finneknek. De menjünk tovább: hiszen legnagyobb íróik Franzéntól kezdve Kiviig, Larin Kyöstiig mind svédek. Legfeljebb később finn nevet vettek fel.”68


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 450 0

A Kodolányi János Főiskola 2008-ban alakult Hungarológiai, illetve 2007-től működő Történeti Műhelye 2009 májusának végén egész napos konferenciát szervezett névadója születésének 110. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az ülésszakon szinte valamennyi kutató részt vett, aki az utóbbi esztendőkben érdemben foglalkozott Kodolányi János méltatlanul elfeledett életművével.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varadi-a-hazugsag-ol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave