Szabó Péter (szerk.)

Innováció a szőlőszaporításban


Tápanyag-koncentráció a különböző termőhelyekről származó Generosa gyökeres dugványaiban

A fajtakísérletekből 1993-ban begyűjtött vesszőket leszaporítottuk, és a rá következő tavaszon (1994-ben) megmértük a meggyökeresített szaporítóanyag egyes részeinek (vessző, gyökér, hajtás, levél) tápelem-koncentrációját. A vizsgált tápelemek közül értékelésre 4 tápelemet emeltünk ki (K, Ca, Fe, Zn), mert ezeknél kaptuk a legnagyobb eltéréseket a fajták és a dugványok, illetve oltványok tekintetében (10.7., 10.8., 10.9. és 10.10. ábra).

Innováció a szőlőszaporításban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 449 4

A szőlő stratégiai mezőgazdasági termékünk, a belőle készülő bor kiemelkedő exportcikk és egyben gasztronómiánk-, kultúránk szerves része, nemzeti karakterünk hordozója. A szőlészet-borászat területén a sikerhez folyamatos odafigyelésre, törődésre van szükség a szakma és a tudomány részéről egyaránt. Jó azt látni, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége felismerte ennek a területnek a sokszínűségét és tudják azt is, hogy milyen széleskörű tudást, milyen felelős hozzáállást vár el mindenkitől, aki foglalkozik vele. Éppen ezért az Agrárminisztérium számára nagy öröm, hogy felkarolva a fiatal kutatókat, megalkották ezt a hiánypótló kiadványt. Ez a könyv sokkal több, mint kutatási eredmények áttekintése: az innovatív, kiemelten magas biológiai értékű, vírusmentes szőlő szaporítóanyag-előállítási tevékenységek publikálásán keresztül, olyan fontos technológiákat és fejlesztéseket mutat be, melyek az ágazatban dolgozóknak, a kutatóknak és a laikusoknak egyaránt fontos segédanyagot adnak. Összességében tehát, a magyar szőlészet rangjának és jelentőségének megfelelő mélységű szakmaisággal betekintést ad a szőlőszaporítás irányaiba és motivációt is nyújt hazánk agráriumának további fejlesztéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-innovacio-a-szoloszaporitasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave