Berán Eszter, Berta Judit, Csabai Krisztina, Márkus Lilla, Medgyesi Patricia

Fejlődéslélektan gyakorlatok


Érzelmi fejlődés óvodás korban

Az óvodáskorú gyerekek már kifejezik a legtöbb felnőtt érzelmet. Mások érzelmeinek felismerése időben valamivel később követi a saját érzelmek kifejezésének képességét (Levine & Munsch, 2016). Az empátia mások érzelmeinek átélését jelenti, melynek kezdetleges formáját már csecsemőkorban is megfigyelhetjük. Az óvodások képesek együtt érezni ismeretlenekkel, meseszereplőkkel is. Túljutva az empátia egocentrikus szintjén, a hároméves gyermekek már próbálkoznak adekvát módon vigasztalni társukat, például az anya odahívásával (Hoffman, id. Cole & Cole, 2006).

Fejlődéslélektan gyakorlatok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 471 5

A jegyzet elsősorban a pszichológia BA képzésben részt vevő hallgatóknak készült, a Fejlődéslélektan 1. és 2. Gyakorlat tárgyak segédanyagaként, a gyakorlat során érintett témák könnyebb feldolgozásához, rendszerezéséhez. Mindemellett haszonnal forgathatják mindazon más szakos hallgatók is, akiknek tanulmányai a fejlődéslélektan gyakorlati területéhez is kapcsolódnak.

A gyakorlatok tematikájának összeállításakor több célt is figyelembe vettünk. A gyakorlati órák során a hallgatók óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel végeznek játékos feladatokat, mely során empirikus tapasztalatot szereznek az elméletben megtanult jelenségekről, a megfigyelés különböző helyzeteiről szereznek élményt, és a gyerekekkel való kapcsolatfelvételt is gyakorolják. Ez a hármas cél segíti részben az elméleti anyag jobb megértését és elmélyítését, részben pedig alapjául szolgálhat a gyerekekkel való későbbi munkához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fejlodeslelektan-gyakorlatok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave