Holló Dorottya

Értsünk szót!

Kultúra, kommunikáció, nyelvhasználat, nyelvtanítás

2., bővített, átdolgozott kiadás


A kultúra megjelenési formái

Mint a fenti gyakorlat is mutatja, a kultúra és a kultúrákról való gondolkodás a nyelvben tapasztalhatóan megmutatkozik. Az előző fejezetben a kultúra fogalmát jártuk körül, és a következő összegző definíciót adtuk: A kultúra a generációk során továbbadott, szocializációs folyamatban tanult közös értékek, ismeretek, látásmódok, elképzelések, viselkedési és kommunikációs minták, valamint attitűdök együttese, amelyek meghatározóak lehetnek egy csoport tagjaira, és megkülönböztethetik őket egy másik csoporttól. A közös vonások bármilyen csoportra vagy kulturális szintre vonatkozhatnak, mint például: nemzeti, etnikai regionális, társadalmi, szakmai, szervezeti, valamint kor, vallás vagy nem szerinti csoportokra. Ezután pedig a kulturális jelenségek alkotóelemeinek funkciója szerint állítottunk fel három kategóriát: az országismerettel, beszéd- és viselkedéskultúrával, valamint szövegszerkezettel és szövegkezeléssel kapcsolatos jelenségek azok, amelyek fontosak lehetnek az idegen nyelvi kommunikáció során.

Értsünk szót!

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 434 0

Értsünk szót egymással, értsünk szót a világgal! Idegen nyelvet beszélve az a célunk, hogy minél jobban szót értsünk másokkal, hatékonyan kommunikáljunk, de ehhez nem elég a jó nyelvtudás. A könyv a kultúra, a kulturális különbségek és az interkulturális kompetencia szerepét mutatja be az idegen nyelvi kommunikációban, az idegennyelv-tanulásban és idegennyelv-oktatásban. A fejezetek ismertetik a témájukhoz kapcsolódó elméleteket, ezeket praktikus példákkal illusztrálják és a tanításban használható gyakorlatokkal is szemléltetik a nyelv és kultúra integrált tanításának lehetőségeit. A témakörök feldolgozását, megértést ellenőrző, valamint értelmező kérdések és feladatok segítik, így a könyv tankönyvként is használható a tanárképzésben, illetve kommunikációs képzésben. Ajánljuk a kötetet gyakorló és leendő tanárok, tanárképző és kommunikációs szakemberek, és idegen nyelveket szerető, tudatos nyelvtanulók és nyelvhasználók számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hollo-ertsunk-szot//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave