Kárpáti Andrea

A gyermekrajztól a fiatalok vizuális nyelvéig


A plurimediális modell: rajz, mozgás és magyarázó beszéd egysége

A modell lényege a rajzolás összekapcsolása a beszéddel, a gesztusnyelvvel (színjátszással) és a társművészetek világával. A 20. század második felében már a gyermekrajzokban is megjelent több médium együttes alkalmazása, vagyis a képzőművészet mellett a médiapluralitás esztétikai elvei és alkotó módszerei. A modellalkotók által feltárt, a rajzolást beszéddel, mozgással, énekkel vagy dramatikus játékkal kísérő „poliesztétikai tevékenység” kisgyermekkorban jól megfigyelhető. A firkákat sokoldalúan értelmezik a rajzolást kísérő, illetve a kész művet magyarázó gesztusok, hangok, szövegek. Érdekes módon hasonlóan lényegi, a jelentéshez közelebb vivő, az alkotást kiegészítő intermediális kapcsolatot csak kamaszkorban sikerült felfedeznünk (Bodóczky, 2002; Kárpáti, 2005). Érettségi projektek munkanaplóiból idézett, a műveket a megélt élmények, illetve az ismeretek kontextusába helyező szövegek meggyőzően bizonyítják a több médiumban egyszerre megvalósuló alkotást (Pallag, 2006).

A gyermekrajztól a fiatalok vizuális nyelvéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 362 6

„Jelképek erdején át visz az ember útja” – Baudelaire szavai jól jellemzik a 21. századot, amelyben a képi kommunikáció az élet minden területét átszövi. A térbeli tájékozódás, a színek, formák hatásos használata az öltözködéstől a közösségi médiában alakított képmásig, az építés és tárgyalkotás mind részei a könyv témáját adó vizuális nyelvnek.

A gyermekrajz egy kutató kezében könnyen úgy járhat, mint a lepke, amely egy állatbarát rovarász hálójába akad. Fajtájáról, származási helyéről, szokásairól és alakjáról pontos feljegyzések készülnek, majd felnyílik a háló. A lepke repülhetne is tovább, ha szárnyáról a vizsgálódás során le nem pergett volna a hímpor. Mindent megtudtunk, ami kideríthető, de vizsgálódásunk közben csúszómászóvá tettük. Nincs titka már, ami elbűvölne. Ez a könyv arra törekszik, hogy a vizuális képességrendszer megismerésével váljék érthetővé, de ne veszítsen varázsából a gyermekrajzok és kamaszművek világa.

Az első firkáktól a 12–14 éves kiskamaszok hagyományos és digitális műveiig követi nyomon a szerző a képi nyelv formálódását, hazai és nemzetközi kutatások és a rajzpedagógiában eltöltött négy évtized tapasztalatai alapján. A kötetben számos művészeti projektről olvashatunk, amelyek képek, szobrok, építmények alkotásában és megértésében segítik a fiatalokat. A szerző a pedagógiai programok értékeléséhez is ad eszközöket, a képességkutatás eredményeivel támogatva a fejlesztést.

A könyvet ajánljuk mindenkinek, aki tanítja és kutatja a gyermekek képi nyelvét, és azoknak is, akik csak csodálják vagy csodálkoznak rajta, és szeretnék jobban megérteni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/karpati-a-gyermekrajztol-a-fiatalok-vizualis-nyelveig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave