A lélektan véleményem szerint egyike a legnehezebb, ugyanakkor a legfontosabb tudományterületeknek. Nehéz, mert nagyon sok benne a szubjektív komponens, ugyanakkor fontos, mert olyan jelenségek vizsgálatával foglalkozik, amelyek ember voltunkat alakítják, magatartásunkat formálják. A mai, jórészt természettudományos emberkép dominanciájával méltánytalanul háttérbe szorul a pszichológia, sőt, kísérletek folynak, hogyan lehetne a lélektanból is modern, természettudományos diszciplínát létrehozni. A szociológiát már korábban elérte e szemlélet, s különböző, a természettudományokból vett analógiákkal próbálták megreformálni a társadalomról való gondolkodást. A pszichológiában a helyzet kicsit más, hiszen középpontjában az egyén áll, akinek pszichikai megnyilvánulásai biokémiai folyamatoktól is függnek. A pszichofiziológiai alapok kétségtelenül fontosak a lélektani elemzések számára, azonban számos kérdést, főként a társas és társadalmi hatásokat magyarázat nélkül hagynak. A személyiségstruktúra több, mint biokémiai történések halmaza, mondhatni inkább a biológiai és társadalmi hatások szintézise. Jó példa erre a stressz jelensége, amely valóban élettani-hormonális szempontból jól körülírható biokémiai folyamatok összessége, azonban ahogy eltávolodunk a molekuláris eseményektől, egyre több szubjektív, sőt, sokszor irracionális elem befolyásolja a stresszhatások kimenetelét. A drogfogyasztás lényege nem érthető meg a drogok kémiai összetétele alapján – állapítja meg Thomas Szasz, a sokat vitatott pszichiáter. S valójában a legtöbb pszichikai, magatartási jelenség megértése hasonló eredményre vezet. Miért nem viselkedünk mindig racionálisan? Miért nem vagyunk boldogok? Miért dohányzunk, amikor pontosan tudjuk, hogy a cigaretta káros anyagai tüdőrákot okozhatnak? A természettudományos személet alapján ezek irracionális kérdések, amelyeket csak az egyén és a társadalom komplex kölcsönhatásában érthetünk meg.