Pikó Bettina

Kultúra, társadalom és lélektan


A FOGYASZTÁS ETHOSZA

A fogyasztói kultúra kifejezés nemcsak a fogyasztói javak szerepének felértékelődését jelzi, hanem ezek struktúraképző funkcióját is a mai társadalomban. Featherstone (1987) két társadalmi szféra összefonódásában látja az új szerepkör megvalósulását. Egyrészt a gazdaság kulturális dimenzióját hangsúlyozza, amelynek középpontjában éppen a szimbolizációs folyamat áll, azaz a fogyasztási javak „kommunikációs” eszközzé is váltak egyben. Ugyanakkor a kulturális javak is gazdasági erővé alakultak, az életmód kifejeződéseként a piacon versenyhelyzetet generálhatnak. Mintha minden a fogyasztásról szólna, s mindez nem a belső igények szerint, hanem a külső irányultság abszolút szükségszerűségének hatókörén belül. A materializmus valósággá vált mint olyan ideológia, amely életstílusunkat, élettörténéseinkhez való viszonyulásunkat szinte kizárólagosan irányítja. Ez vált társadalmi normává. Ebben a helyzetben ki meri vállalni, hogy saját mikrovilágát kivetítve, belső irányultsággal felvértezve alakítja életét, egyben kiszakadva a társadalmi valóság domináns értelmezési keretéből?

Kultúra, társadalom és lélektan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 461 6

Bár az emberi természetről már sokat megtudtunk az elmúlt évszázadok folyamán, még a XXI. század elején is viszonylag keveset tudunk a társadalomnak és a kultúrának az egyén személyiségére és magatartására gyakorolt hatásairól. A modern társadalom számos kihívást állított az egyének és közösségek elé. Vajon megtaláljuk-e a módját annak, hogy kellőképpen alkalmazkodni tudjunk e kihívásokhoz? Milyen nyomokat hagy a fogyasztói társadalom és a globalizáció az egyének pszichikai folyamataiban? Hogyan alakulnak át társas kapcsolataink vagy a valláshoz való viszonyunk a modern társadalomban? Hogyan tükrözik mentális zavaraink adaptációs problémáinkat? Milyen lélektani gyökerei vannak a tekintélyelvűségnek? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolására tesz kísérletet a szerző legújabb, társadalom-lélektani kötetében. A könyv lényegében kalandozás az egyén és a társadalom viszonyrendszerében, segít megérteni a pszichikai folyamatok társadalmi és kulturális összefüggéseit a posztmodern társadalomban, amelyben élünk. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik felelősséget éreznek kultúránk jobbításáért, és akik nem félnek megismerkedni a társadalmi valóság diagnosztikus jelzéseivel. A jelen fokozott adaptációs törekvései elvezethetnek egy magasabb életminőséghez, hogy valóban élvezni tudjuk korunk vívmányait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/piko-kultura-tarsadalom-es-lelektan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave