Pikó Bettina

Kultúra, társadalom és lélektan


A VALLÁSOSSÁG „VARÁZSTALANÍTÁSA”

A tudományos – és itt elsősorban a természettudományos – fejlődésnek minden kétséget kizáróan jelentős szerepe volt abban, hogy fokozatosan a vallásosság hanyatlása következett be. Ezt az összefüggést amellett is jelentősnek ismerhetjük el, ha empirikus vizsgálatok a természettudományok művelőinek egy – bár az átlagpopulációhoz vagy más értelmiségi csoportokhoz képest lényegesen kisebb – részét vallásosnak találják (Shemer, 2001). Ebben pedig részint a már Malinowski által feltárt pszichológiai okok, részint pedig világnézeti hiányosságok, az egységes világkép „fehér foltjai” játszhatnak szerepet. Bár a természettudományos világkép megingatta a vallásos hitrendszert, az élet értelmére vagy keletkezésére felállított hipotézisek egyike sem nyert még elfogadható bizonyítékot. A tudomány világában pedig mindent igazolni kell, ennek hiányában a szkeptikus nézőpont elfogadható, sőt egyenesen követelmény.

Kultúra, társadalom és lélektan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 461 6

Bár az emberi természetről már sokat megtudtunk az elmúlt évszázadok folyamán, még a XXI. század elején is viszonylag keveset tudunk a társadalomnak és a kultúrának az egyén személyiségére és magatartására gyakorolt hatásairól. A modern társadalom számos kihívást állított az egyének és közösségek elé. Vajon megtaláljuk-e a módját annak, hogy kellőképpen alkalmazkodni tudjunk e kihívásokhoz? Milyen nyomokat hagy a fogyasztói társadalom és a globalizáció az egyének pszichikai folyamataiban? Hogyan alakulnak át társas kapcsolataink vagy a valláshoz való viszonyunk a modern társadalomban? Hogyan tükrözik mentális zavaraink adaptációs problémáinkat? Milyen lélektani gyökerei vannak a tekintélyelvűségnek? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolására tesz kísérletet a szerző legújabb, társadalom-lélektani kötetében. A könyv lényegében kalandozás az egyén és a társadalom viszonyrendszerében, segít megérteni a pszichikai folyamatok társadalmi és kulturális összefüggéseit a posztmodern társadalomban, amelyben élünk. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik felelősséget éreznek kultúránk jobbításáért, és akik nem félnek megismerkedni a társadalmi valóság diagnosztikus jelzéseivel. A jelen fokozott adaptációs törekvései elvezethetnek egy magasabb életminőséghez, hogy valóban élvezni tudjuk korunk vívmányait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/piko-kultura-tarsadalom-es-lelektan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave