Lajkó Károly

Túl a pszichiátrián


Az önismeret pontosítása

Az önismeret nagyon ingoványos terület. Messze nem az, amit a bulvárlapokban megjelenő kérdőívek alapján megállapíthatunk magunkról. Még a pszichológusok által összeállított ún. személyiségteszteknek sem vesszük túl nagy hasznát, hiszen keveset tudunk meg a viselkedésünk meghatározóiról. Az önismeret nem azonos azzal, amit magunkkal kapcsolatosan érzünk. Az ilyen önismereti képek kimerevítettek, keresztmetszetet adnak. Az az önismeret, amelyre nekünk van szükségünk, valójában arról szól, hogy különböző helyzetekben hogyan tudunk viselkedni, a kommunikációnk mennyire hatásos, mennyire sikerül az általunk értéknek tartott normákat követni.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 444 9

Manapság egyre többen komolyan fontolgatják, hogy felkeresnek egy pszichiátert, de aztán nem szánják rá magukat. Van a pszichiátriában valami, ami idegenkedést vált ki az emberekből. Lehet, hogy a komor múltja, vagy az, hogy az utóbbi időben egyre hangosabban bírálják kívülről és belülről is. Emiatt aztán sokan megpróbálnak tetszetős, de teljesen tudománytalan mozgalmak önjelölt szakembereitől segítséget kérni. Ebben a kaotikus helyzetben az idegtudományokra épülő modern pszichiátria hozná a megoldást? A modern pszichiátria végül is meg tud birkózni azokkal a lelki nehézségekkel, amelyek az élet viszontagságai miatt keletkeznek? Ha nem a pszichiátria, akkor a pszichológia hozná a megoldást? De a sokféle közül melyikre bízzuk magunkat, melyiket válasszuk vezérfonalnak? Ebben a könyvben nemcsak kérdéseket teszünk fel, hanem a felvetett problémák megoldására javaslatokkal is előállunk. Maga az olvasó közvetlenül eldöntheti, hogy ezek mennyire használhatók a gyakorlatban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lajko-tul-a-pszichiatrian//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave