Schnell Zsuzsanna

Az elme nyelve

Társalgás és nyelvfejlődés


A gyermeki nyelvtan mint teljes értékű rendszer – a gondolkodás-lélektan hitvallása

Az első szavak kimondását követően, szókincsük gyarapodásával, ahogy egyre biztosabban mozognak már anyanyelvük rendszereiben, megismerték annak hangtanát, szerkezeti, formai követelményeit, a hangok együttjárásának szabályait, a szavak és a köztük lévő viszonyok jelölésére szakosodott alaktani mintázatokat, ez a tudás lassan megjelenik szóalkotásaikban, beszédükben. A legtöbb ember örömmel idéz fel emlékeket saját nyelvi fejlődésének ebből a korszakából, és szinte mindenkinek vannak emlékei olyan nonszensz szavakról, melyeket ő vagy a családban lévő kisgyermek használt az anyanyelvtanulás során. Ezek olyan szavak, melyeket nem mástól hallanak, tanulnak, hanem maguk alkotnak. Ezek a kreatív szóalkotások sokszor olyan dolgok megnevezésére szolgálnak, melyek kitüntetett jelentőségűek személyes életükben, például a kedvenc játék, ruhadarab vagy a kedvenc rongydarab. A gyerekek jellemzően sajátos szavakat formálnak és használnak következetesen ezekre a tárgyakra, melyekhez gyakran személyes kötődés fűzi őket.

Az elme nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 487 6

A könyv betekintést nyújt az anyanyelvtanulás folyamatába, a nyelvhez vezető egyéni utak rejtelmeibe, és megmutatja, hogy a gyermek már jóval korábban társalog, mint hogy szavakba öntené mondandóját. Mielőtt kimondja első szavait, már nagy nyelvtudás birtokában van, már rég hatékonyan kommunikál. Ehhez elég csak megfigyelni a baba társas helyzetekben való részvételét. A gyakorló szülők vagy nevelők is, ha megfigyelik a gyermekek nyelvelsajátításának mindennapjait, a használt szófordulatokat, tanúi lehetnek egy végtelenül összetett és mégis gördülékeny rendszer kialakulásának, az olykor nagyon különbözőnek tűnő fázisok harmonikus rendszerbe rendeződésének.

A kötet pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, óvodapedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, minden fejlesztéssel foglalkozó szakembernek, szociális munkásoknak és a tájékozódni kívánó szülőknek, nagyközönségnek is jól használható kézikönyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/schnell-az-elme-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave