A pragmatika figyelmének középpontjában tehát a több szempontos jelentéskonstrukció áll, amely egyrészt a társalgásszervezés, másrészt a nem szószerintiség vizsgálatán keresztül tanulmányozható a leghatékonyabban. Mindkét esetben számos tényező figyelembevételén alapuló értelmezésre van szükség a szándékolt jelentés sikeres kikövetkeztetéséhez. A fenti példák illusztrálják a már nyelvtani (morfoszintaktikai) téren kompetens kisgyermek olyan mondatszerkezeteit, melyek a nyelvtannál egy még összetettebb, dinamikusabb képességet érintenek: a helyzethez alkalmazkodó, kontextus- és szituációfüggő tényezők koordinálását az elbeszélések létrehozása során. A jelentés tehát minden esetben kontextusba, szövegkörnyezetbe ágyazott: a jelentéseket annak alapján szűkítjük, azonosítjuk, hogy kivel, mikor, hol, milyen témában beszélünk, mik a beszélő céljai, s ennek alapján mi lehet az általa megfogalmazott megnyilatkozás szándékolt jelentése (Győri és mtsai 2002, Schnell 2005). A megnyilatkozások szándékalapú értelmezése tehát mentális forgatást, perspektívaváltást igényel, melynek révén a hallgató kikövetkezteti a beszélő szándékát és ezen keresztül az elhangzottaknak szándékolt, indirekt, esetleg idiomatikus, átvitt értelmű stb. jelentését.